Itt készül Szentjakabfa Község hivatalos honlapja!
A pályázati felhívás letölthető az alábbi linken: Pályázati felhívás
A pályázati felhívás letölthető az alábbi linken: Pályázati felhívás
AZ „Új Széchenyi Terv” Közép-Dunántúli Operatív Program keretében megjelent a „Szennyvízelvezetés és kezelés fejlesztése” című, KDOP-4.1.1/A-11. számú pályázati felhívás. A pályázati felhívás egyedi szennyvízkezelő berendezések programszerű telepítését támogatja. Az egyedi szennyvízkezelő berendezések telepítésének és a pályázatnak összhangban kell lennie a Települési Szennyvízkezelési Programban foglaltakkal, melyet az önkormányzat az elmúlt évben jóváhagyott.
A támogatás csak abban az esetben igényelhető, ha a PÁLYÁZATBAN SZEREPLŐ PROJEKTRE hazai és uniós támogatásban még nem részesült, valamint ha a fejlesztés még nem kezdődött meg. A pályázat az egyedi szennyvízkezelő berendezés előkészítését, megvalósítását támogatja, ezért támogatás is csak az elszámolható költségekre kérhető. Az elszámolható költség függ attól, hogy az egyes ingatlanokon milyen műszaki megoldással lehet a szennyvízkezelő berendezést telepíteni, a szikkasztómezőt kialakítani,
ezért a pályázatra jelentkezőknél megkezdődik a tervezési munka. A tervezési munka ellenértékét 15.000.-Ft/ingatlan összegben a jelentkezőnek 2012. március 31-ig meg kell előlegeznie és a pályázó társulás számlájára be kell fizetnie.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás mértéke: az elszámolható költségek maximum 90 %-a.
A program megvalósításához szükséges sajáterő mértéke: az elszámolható költségek 10 %-a.
A közszolgáltatásba vont egyedi szennyvízkezelő berendezések telepítése esetén a projekt megvalósítás eredményeképpen a fejlesztéssel érintett település ingatlanjainak minimum 50 %-át el kell látni egyedi szennyvízkezelési megoldással. A fejlesztés esetén az önkormányzatnak biztosítania kell a telken belüli szakszerű megépítést. A berendezéseknek önkormányzati tulajdonba kell, hogy maradjanak és azok település szintű szakszerű üzemeltetéséről az önkormányzatnak a fenntartási időszak végéig – 5 év - gondoskodni kell.
A programban érintett ingatlannal, épülettel kapcsolatban követelmény, hogy
- a település beépítésre szánt területén helyezkedjen el (nem lehet üdülőterület, mezőgazdasági kertes terület),
- az ingatlan per-, és igénymentes legyen,
- a tulajdonos 5 éves üzemeltetési kötelezettséget vállaljon,
- a programban érintett ingatlanon állandó tartózkodásra alkalmas épület legyen és az szerepeljen a térképen,
- az ingatlan rendelkezzen ivóvízbekötéssel,
- az ingatlanon lévő épületben állandó bejelentett lakos legyen.
A pályázati feltételeknek történő megfelelés érdekében a pályázati kiírásban szereplő kikötésekről és a szükséges nyilatkozatokról formanyomtatvány készült, melyet kérem alaposan, és figyelmesen áttanulmányozni szíveskedjen.
A szándéknyilatkozat letölthető a következő linken: Szándéknyilatkozat szennyvíztisztító berendetés telepítésére
A szándéknyilatkozatot 2012. január 29-ig lehet visszaküldeni!
A sikeres pályázat elengedhetetlen feltétele a valóságnak megfelelő tartalmú nyilatkozat megtétele, ezért külön felhívom figyelmét néhány dologra!
Győződjön meg arról, hogy ingatlana per- és igénymentes!
Győződjön meg arról, hogy a tulajdonosok adatát az ingatlan-nyilvántartás megfelelően tartalmazza!
Győződjön meg arról, hogy épülete szerepel az ingatlan-nyilvántartási térképen!
Előfordulhat olyan eset, hogy ingatlana több helyrajzi szám alatt szerepel, ezért kérem, hogy a fenti vizsgálatokat valamennyi ingatlan vonatkozásában végezze el! Előfordulhat ugyanis olyan eset,
amikor a szennyvízkezelő berendezés és a szikkasztómező nem azonos helyrajzi szám alatt lévő területre kerül!
A pályázatról további részleteket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján talál www.nfu.hu címen, vagy a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség honlapján talák www.kdrfu.hu címen.
A folyékony hulladék kezeléséről szóló tájékoztató letölthető az alábbi linken: Tájékoztató - Szentjakabfa
Értesítem a lakosságot, hogy 2011. november 10-én (csütörtökön) influenza elleni védőoltás lesz a Zánkai Rendelőben 12,00 - 14,00 óra között. Oltási kiskönyvet mindenki hozza magával.
Tisztelettel:
Dr. Király Tünde
háziorvos
Szentjakabfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a település közigazgatási területén keletkező folyékony hulladék gyűjtése, elszállítása és ártalommentes elhelyezése közszolgáltatás ellátására. Pályázni a pályázati felhívásban foglaltak teljesítésével, vállalásával lehet.
A pályázat benyújtására nyitva álló határidő: 2011. 11. 18. (péntek) 13:00 óra, helye: Szentantalfa Körjegyzőség 8272 Szentantalfa, Fő u. 39.
A részletes pályázati felhívás letölthető a következő linken: Pályázati felhívás
A hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 224/2004. (VII. 22.) Korm. rendelet alapján a pályázónak ajánlatot kell tennie:
Eredményhirdetés időpontja: 2011. november 25. péntek 13,00 óra,
Eredményhirdetés helye: Szentantalfa Körjegyzőség 8272 Szentantalfa,Fő u. 39.
Az önkormányzat a nyertes közszolgáltatóval közszolgáltatási szerződést köt.
Steixner László polgármester
Értesítem a lakosságot, hogy 2011. november 15-én (kedden) du. 13,00 órától érsebészeti szűrővizsgálatot tartok.
Helyszín: ZÁNKA Háziorvosi Rendelő. Időpont kérése szükséges a következő telefonszámon: 06-87/468-181, hétfőtől-péntekig 12,00 - 13,00 óra között.
Tisztelettel:
Dr. Király Tünde
háziorvos
A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény alapján, Magyarország területén a 2011. október 1-jén 0.00 órakor fennálló állapot alapulvételével NÉPSZÁMLÁLÁST kell tartani, amelynek sikeres végrehajtásához kérjük az Önök együttműködését.
Bővebb információ az alábbi mellékletekben található:
Népszámlálás - Hirdetmény
Népszámlálás - Felhívás
Településünkön igény merült fel a lakosság általi, saját kertben történő komposztálás bevezetésére.
Amennyiben érdekli Önt ez a lehetőség, a kiosztott kérdőív kitöltésével jelezheti csatlakozási szándékát a komposztálási programhoz.
Bővebb információ a következő linken: Tájékoztató levél
A kérdőív az alábbi linken letölthető: Komposzt kérdőív
Dr. Király Tünde háziorvos értesíti a lakosságot, hogy 2011. április 08-án, valamint 2011. április 13-tól – 2011. április 15-ig szabadságon lesz.
Bővebb információ a következő linken: Háziorvosi szabadság
Kedves Balaton-felvidéki Lakosok, Vállalkozók, Civil szervezetek, Önkormányzatok!
Tisztelettel meghívjuk a Nagyvázsonyban megrendezésre kerülő Új Széchenyi Terv Fórumra. Fórum ideje: 2011. április 8. 16,00 óra. A Fórum helye: Kisiskola. Üdvözlettel: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület
A meghívó letölthető a következő linken: Meghívó
A "PROBIO" Balatonfüredi Településüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság ezúton értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a kötelező szilárd hulladék szállításának rendje Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa és Tagyon településeken 2011. április 1. napjától megváltozik. A településeken szerdai napon történik a szállítás heti egyszeri hulladékszállítási gyakorisággal . Az eddigi keddi és pénteki alkalmak megszűnnek! A hulladékszállítás egész éves menetrendje településenként és utcánként a PROBIO ZRT honlapján megtekinthető.
Elérhetőségek:
Levelezési cím 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20.
Ügyfélszolgálat: Tel: 06-87/342-633, Fax: 06-87/342-380,
e-mail: probio@probiort.hu,
web: www.probiort.hu
Tisztelettel: Somogyi László vezérigazgató
A "Kürtő-Tüzeléstechnikai" Bt. (8230 Balatonfüred, Vasút u. 3. fsz. 2. Tel: 06-87/580-258,
Fax: 06-87/580-259, e-mail: kurto.fured@upcmail.hu) ezúton értesíti a Tisztelt Lakosságot,
hogy a kötelező kéményseprő-ipari munkákat Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa és Tagyon településeken
2011. március 24. napjától végzi.
Esős idő esetén a munkavégzések időpontja a soron következő munkanapokra tolódik. Kérjük szíves tudomásul vételét.
Tisztelt Munkáltatók!
A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Balatonfüredi Kirendeltsége Munkáltatói Fórumot rendez.
A fórum azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy tájékoztatást adjon vállalkozók,
vállalkozások részére a foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatási lehetőségekről.
Ne hagyja ki az alkalmat, látogasson el a fórumra!
Helye: Polgármesteri Hivatal B épület,
Tanácsterem Balatonfüred, Szent István tér 1. Ideje: 2011. március 16. szerda 10,00 óra.
A meghívó letölthető a következő linken: Meghívás munkáltatói fórumra
A Balaton Fejlesztési Tanács „Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programja 2011” címmel pályázatot hirdetett. A pályázati felhívás a Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programja keretében az új építéshez kapcsolódó egyedi szennyvízkezelő berendezések létesítését, tervezését és kivitelezését támogatja. Az egyedi szennyvízkezelő berendezések telepítésének és a pályázatnak összhangban kell lennie a Települési Szennyvízkezelési Programban foglaltakkal, melynek elkészítését az önkormányzat megrendelte. A pályázathoz történő csatlakozási szándékot a mellékelt szándéknyilatkozat kitöltésével és 2011. március 2. 16,0 óráig történő visszaküldésével fejezheti ki.
A csatlakozási szándéknyilatkozat letölthető a következő linken: Szándéknyilatkozat a csatlakozásról
A szándéknyilatkozat kitöltésére vonatkozó tájékoztató pedig a következőn: Tájékoztató Szándéknyilatkozat Kitöltéséhez
A szentjakabfai településrendezési terv letölthető a következő linken: Településrendezési Terv 2010
A szentjakabfai településrendezési terv módosítása letölthető a következő linken: A Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Tervről szóló 7/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelet módosításról